Biliház

 Márciusban elég sok mindent megtárgyaltunk ahhoz, hogy az április kész őrültek háza legyen. Én lótás-futásnak láttam és kapkodásnak, amit ők kertészkedésnek neveztek. Fóliaházak nőttek ki a földből, merthogy télen is termelni kell valamit. A traktor gürizett egész nap. Csak akkor állították le, amikor már beesteledett. Szerencsétlen jószág lekonyult tükrökkel bámult felém, segítségért esedezve. Úgy tettem, mintha észre sem venném a lencséiből kicsorduló könnycseppeket. Az alkalmazottaink Jókóhoz folyamodtak, hogy had kerülhessenek be ők is a csapatba. Legtöbbjük ugyan egyedülálló, de ha segíthetnek valamiben, annak igen csak örülnének. Velük együtt a hiába strapáló csapat ötven főre nőtt. Mindenkinek volt elképzelése. Mindenkinek volt ötlete, mit kellene még, és még termelni. Egyetlen mázli volt, hogy minden munkafolyamatot olyan ember irányított, aki értett is hozzá. A zűrzavar, minden kritikám ellenére egyre tetszetősebb kerteket hozott össze. Voltak akik érezték, hogy több az okoskodó, mint a fizikai dolgozó. Ezek leginkább hozzám húztak, mivel a kritikus megjegyzéseim náluk találtak fülekre. Félre húzódtunk és azon morfondíroztunk, hogy mi a fejetlenség okozója. Persze, akik a kerteket rendezték és a földeken hajlongtak, azok nagyon tudták mit akarnak, és más kertekben is baromira tudták mit szeretnének a földből megszülni. A minden rosszban, van valami jó, máris a mellünkbe költözött egy fura érzés alakjában. Az a nyolc ember, akik kritikus szemmel nézték a dolgokat egymásra találtak. Pedig csak néhányukat ismertem, viszont a gondolatok találkozása olyan természetes áramot termelt, ami egy erőművet is képes beindítani. Hát beindultunk! Félrevonultunk és a lányom palacsintáit felzabálva valami ritmus teremtésbe kezdtünk. Nem az a gond, hogy rosszul csinálják, hiszen nem a hozzáértés a hiánycikk. Éppen ezért találtuk a dolgok állását furcsának. Ha sok hülye gyerek akarna okoskodni, akkor elképesztő dolgok teremnének. Ezek a buzgómócsingok baromi jól teszik, amit tesznek, mégsem ébrednek rá arra, hogy egységet kellene alkotniuk. Nem sok kis csapat kell, hanem egyetlen egy nagy, aminek több kis csapata van. A kritikusok csapata minden esetre és szerencsére megalakult. Tisztában voltunk azzal, hogy nekünk mindenkitől külön kell összeboronálnunk a gondolatainkat, mert nyilvánvalóan le lennénk hülyézve. Ugyanis, aki elengedett kézzel tud ülni a bilin, az zárt fülekkel születik. A mi külön csoportba verődésünk az, ami önmagában hordozta a megoldást. Ha mi ennyire tudunk örülni egymásnak, csupán azért, mert ugyanazt látjuk és ugyanúgy gondoljuk, akkor a földet túrókat is így kellene totál egymásra hangolódnitudó kis csoportok ra osztani. Nincs más. Bele kell a bilibe lógatni a kezeket. Közöttünk a Judo edző az úgy nevezett szigorú fazon. Nem ért a földekhez, de a csapatszellem nagy bajnoka. Mit hívnak csapatmunkának azt ki is fejtette.

- Nem érdekel, hogy milyen zöldségeket termesztenek. Az inkább, hogy mennyire szervezetten teszik ezt. Azok ott kint kisajátítanak magunknak földdarabokat, hogy megmutassák mennyire értenek hozzá. A hozzá nem értők pedig hol itt, hol ott segítenek. Mikor, ki kéri a segítségüket, éppen ott csellengenek. Ellett döntve, hogy zöldségeket termesztünk. Az is, hogy kikkel. Csak az nem lett eldöntve, hogyan! Amíg nincs baj, addig ezt a fennmaradó problémát is meg kellene oldani. Különben a pöcs méregetés fog hamarosan megkezdődni. A kinek a kertje a szebb baromságokkal. A versengés kialakulásával az ellenségeskedés indul be. Minden fajta versengés ellenszenvet szül. Főként a gyenge lelkű vesztesekben. Ott, ahol vannak győztesek és vesztesek, ott látjátok vannak magukat különbnek tartók is. Ezen a ponton valamit tennünk kell. Jobban mondva neked fehér tigris, mert rád hallgatnak. Ti öten kezdtetek bele ebbe a hasznos játékba. Nektek öten kell felvennetek a kesztyűt is, mert ez olyan, mint a Judo edzések oktató nélkül, ahol az edzésre járó diákok döntik el, mit gyakoroljanak. Örülnék hát, ha összekapnátok magatokat.

Egy hölgyike ugrott fel a székről és tapsolta meg a Judo mesterünket.

- Igen. Pont erről van szó! Én is ezt mondanám, ha te már nem mondtad volna. Különben sziasztok. Vadi új csajszi vagyok közöttetek. Sokan, még a férjem is hócipőnek nevez. Én vagyok a Hócipő. Azért ragadt rám a hócipő becenév, mert bárhol jelenjek meg, ott hamar tele lesz. Szóval, elméletileg eléggé idegesítő tudok lenni. Próbáltam segíteni a kertészkedőknek, de egy óra sem kellet ahhoz, hogy elküldjenek. Aztán megláttalak téged fehér tigris, aki gyakran csóválod a fejed és a kezed is olyan, mint a legyező. Sűrűn legyintesz arra, ami itt történik. Amikor meghallottam hogyan beszélsz egyesekkel, akkor már tudtam, hogy te vagy az emberem. Inkább hozzád húznák, ha megengeded. Te tudod, hogy a kritika az egyetlen, ami előre viszi a dolgokat. Igaz, a gyengébbek ettől kiakadnak, de ha jó csapatot akarunk összehozni, akkor a legerősebbekre lehet csak szükség. Olyanokra, akik a kritikában észreveszik az építő szándékot, és annak hatására megváltoznak. Hócipőcske különben egy negyvenes hölgy, aki a százhetven centije mellé feltűnő melleket visel. A japán hölgyektől nem várható el, hogy ilyet növesszenek, ezért gyakran vettem észre magamon, hogy azt a nem jellemző domborulatot bámulom. Az arca átlagos. Bármely japán hölggyel összetéveszthető. Foglalkozását tekintve könyvelő a férje ügyvédi irodájában, amit a saját házuk földszintjén rendeztek be. Egy válóperes ügyvéd, aki adás-vétellel, szerződéskötésekkel, vagyoni kérdésekkel és tulajdonjogi problémákkal szereti bosszantani magát. Amíg a férj a tyúkperek tojásain ücsörög, addig a feleség a cégvezetéssel és az adó ügyekkel teszi komollyá magát. Hócipőcske lett hát a valaha létező első csapat csoportvezetője. A kritikusok hét fős csapatának az lett hát a dolga, hogy figyelmeztessenek a lehetséges, de még meg nem történt hibákra. Ennek a csoportnak nem az lenne a  célja, hogy az elcseszett dolgok miatt károgjanak. Ezek az emberek sokkal előbb észreveszik azt, amit mások akkor sem látnának, ha levennék a kendőt a szemükről.

 Egy héttel később Lin kávézója ismét megtelt az önmagukat önellátással ámítókkal. Ezúttal minden családból csak egy, magát mellőzhetetlennek tartó jöhetett el, mivel nem fértünk volna el. Hetven ember töltötte be a teret, ami a kávézó nagytermét már megterhelte. Én már tudtam, hogy ez lesz az utolsó kupaktanácskozás ezen a helyen. Igyekeztem hát úgy intézni a dolgokat én indítsam a programot. A kritikusok által összeállított terveket ugyanis még senkinek sem mutattam meg. Az ilyesmihez az ilyen nagy buli a legalkalmasabb. Odalebegtem a mikrofonhoz és minden bevezetés nélkül, egyből a lényegre tértem.

- Barátaim! Volna néhány pont, amit meg kellene tárgyalnunk. Ebből az első a csoport felosztás. Mostantól ugyanis minimum öt, és maximum tizenöt fős csoportokban fogunk ténykedni, ezért szeretném, ha itt és most mindenki eldöntené melyik csoporthoz szeretne tartozni. Amíg a változtatásokat elmondom, lesz időtök ezen töprengeni. Megtörtént a név választásunk, amit az öt alapító leginkább hozzánk illőnek vélt. A nevünk, amely alapján felismerhetőek és meglelhetőek leszünk, a Gyermek Jövő Felelősség Szervezet. Azt kell érteni alatta, amit egy-egy szó takar. Az öt alapító, öt ágban, vagy ha úgy tetszik öt vonalon viszi tovább a dolgokat. Rajzasztal, a kultúra és művészet ágazatot viszi. Mindenki hozzá fog tartozni, aki kulturális, és művészi ambícióval van megáldva. Tyúkanyó, az állattenyésztés és állattartás élharcosaival fog tovább küzdeni a betevő falatjainkért. Tanár úr, az oktatás címszó alá tartozó dolgokért vállal felelősséget. Az öreg halász ladikjába, a tengeri kütyük kerülnek. A zöldség és gyümölcs termesztéssel kapcsolatos ügyek a Szőlő-bácsihoz kerülnek. Ő az új  vezetőségi tag közöttünk. Fogadjátok szeretettel. Szőlő-bácsi! Ide jönne a mikrofonhoz? Mondjon valamit magáról.

Szőlő-bácsi, szégyenlősen settenkedett a mikrofon közelébe és megpróbálta azt használni.

- Sziasztok! Izé. Szőlő-bácsi vagyok. Simabarában lakom és hetven éves volnék. De ebben nem vagyok biztos. Az életkorom ugyanis mindig attól függ, mennyire csinos lány áll mellettem. Sajnos a feleségem három hónappal ez előtt elhunyt, aki sokat jelentett mind nekem, mind a fiaimnak és mind a családi szőlészetünknek. A két szorgalmas fiam a szőlő mellett a szilvafákat is szépen gondozzák. Mivel én már nem sokat érek, ezért vetettek közétek prédának. Szóval azért csatlakoztam ehhez az öt úriemberhez, mert úgy érezzük, hogy az államban már nem bízhatunk meg. Nem, szeretnénk a hazug politikusainkat etetni az édes csemegeszőlőinkkel és szilváinkkal. Az idén lejár az állami felvevőhelyekkel a szerződésünk és helyére titeket, illetve a ti segítségeteket akarnánk igénybe venni. Hátha létezik megoldás a mi problémánkra is. Ti olyan okosak vagytok és kedvesek mindenkihez. Azt kívánom, hogy mindnyájunk helyzetén javítson az együttműködésünk. Én minden bizodalmamat belétek helyezem. Az öt alapító rám bízott mindent, ami a földből nő ki. Legnagyobb örömömre szolgálna, ha nem okoznák csalódást nektek. Amíg élek még persze, mert ugye azt sosem tudhatom, hogy mikor fog rám szólni az asszony, hogy kész az ebéd. Akkor bizony menni kell. Nincs mese.

 Lehet, hogy ez az utolsó tömeggyűlés, viszont az első eredményességre törekvő megbeszélés. Kitárgyaltuk a hibáinkat és az azon való javítási módokat. Szervezetté váltunk, mert szervezettekké váltunk. Kialakultak a kis csoportok is. Az alábbi csoportok jöttek létre. 1) Művészek 2) Földművelők 3) Szervizelők 4) Kritikusok 5) Értékesítők 6) Beszerzők 7) Számítástechnikusok. Mindenkivel kitöltettünk egy papírt, amire feljegyezhették, ki, mihez ért. Írásba kértük, hogy miért választották ezt az ütődött bandát? Még azt is, hogy mit remélnek ettől a szerveződéstől? Ugyanis, ha tudjuk, hogy személy szerint mit remélnek ettől az összeverődéstől, akkor tudni fogjuk azt is, hogy merrefelé kormányozzuk a hajónkat. A bulizás után szó szerint szét szóródott a banda. Minden csoport saját gyülekezőhelyet keresett magának. Lin kávézója pedig a vezetőségi tagok, valamint a csoportvezetők összejövetelének színhelye lett. Lin a kereskedők hercegnője. Ő dolgozta ki, hogyan lehet keresetté alakítani a tevékenységeinket. Például, hogy a zenészeinknek máris elkezdhetünk fellépéseket szervezni.

 Sajnos annyi gonoszság történik a világunkban, hogy nem lehet csodálkozni azon, hogy az előrelátók biztonságot keresnek. Biztonságot viszont nem az élelemmel felhalmozott búvóhelyek adnak, hanem a valahova tartozás. A nagy átalakulások idejét éljük. Aki a megszokott életformához ragaszkodik, annak annyi. Olyan gonosz emberek tőrnek az életünkre, hogy azt a jók nem győzhetik le. A szembeszálláshoz más gonoszokat kell előreengednünk. Észrevettem, hogy a szervezkedés nem is nehéz dolog, ha az összeverődő emberek képesek megtalálni azt a pontot, ami mindnyájukat egyformán érdekel. Ezeken az embereken érezhető a félelem. Félelem az egyedül maradástól. Pedig eddig olyan jól megvoltak a saját kicsinyes dolgaikkal. Eleinte azt hittem, hogy a zöldségtermesztés vonzott egy helyre ennyi embert. Hiszen mindegyikük arról beszélt és arra lelkesedett fel. Az utolsó nagygyűlés világított rá, hogy a zöldség inkább csak ürügy. Kezdeményezhettünk volna bármi mást. Akkor is összegyűltek volna. Az okosabbak tudják, hogy a bajban mások segítségére fognak szorulni. A baj pedig mindenkihez bekopogott. Ezért hát segítség keresésbe fogtak. Társak nélkül szabad prédává válnak. A félelmet egyetlen dolog tudja enyhíteni. A valahova tartozás. Szeretek japánokkal együtt ténykedni, mert fanatikusan ragaszkodnak ahhoz a közösséghez, amelybe beállnak. Rövid idő alatt lehet megbeszélni velük bármilyen fontos dolgot, mert a nézeteltérésekkor nem kezdenek el személyeskedni. A figyelmük akkor is a témán marad, ha nem tetszik valamely idióta arca. Viták könnyen kialakulhatnak, de veszekedéseket még nem tapasztaltam. Amit ennél is jobban szeretek, hogy megköszönik az erőfeszítéseket. Még akkor is, ha azok teljesen hiábavalóak. Ezek nem keresik a hibást. Tisztában vannak azzal, hogy hibás az, aki hagyja. Ahogy mondani szokás. Senki sem születik tolvajnak. A tolvajt az alkalom szüli. Nem azért lesznek politikusok népnyúzók, mert gazembernek nevelték őket az anyjuk. A nép teszi őket azzá azzal, hogy nyúzatják magukat velük. Akit megrúgnak és elsírja magát, azt az élet is rugdosni fogja. A mi kis japánjaink magukat okolják a kialakult szánalmas helyzetért. Az én centrikus életformájuk elfeledtette velük, hogy magukon kívül más fontos és fontosabb dolgok is vannak a világon. Hanyagságukért pedig most az átok szakadt rájuk. Szembeszállni már késő. A vesztes oldalon állnak. A népesség csökkentő program már beindult. Most már a nép szavára senki se hallgat. Hogy mennyire tetszik ez nekik, nem kérdezik meg tőlük. Rinyálhatnak és hisztizhetnek, és akkor mi van? A lovak megvadultak és a szekér elszabadult. A rendszerbe neveltek és a kineveltek fogják magukat a kerék alá vetni? Ezt kötve hiszem. Inkább löknek még rajta. Az állandó félelemben élő polgárság szisztematikusan bele lett nevelve a sátáni rendszerbe és, aki okostelefont mélyeszt gondolkozás helyett az agyába, azokból lettek a kineveltek. A bajt csak fokozzák a puszta jelenlétükkel. Akik ráébredtek saját nyomorúságuk állapotára, azok segítségért kiáltanak. Segíteni viszont csak azon lehet, aki másokért is aggódni kezd. Úgy érzem ezúttal jó emberek gyűltek össze, pusztán azért, hogy segítséget remélhessenek és adhassanak. Kíváncsi leszek meddig fognak elmenni a társaik biztonságának óvásában. Imádok szervezkedni és olyan dolgokba ütni az orromat, amit még sosem próbálhattam ki. Tapasztalni olyat, amire valamiért nem adatott lehetőség, mert tudom, hogy a dolgok akkor kezdenek el zajlani körülöttem, ha olyat teszek, amit eddig még soha. Különben a mindennapjaim ismétlődnek csak.